Lőfegyverek fejlődése
A lőfegyverek kialakulásához nélkülözhetetlen a puskapor. Igaz a puskaport elég korán felfedezték a Kínaiak, még az időszámítás előtti évszázadokban. A Kínaiak ismerték a puskaport és robbanóanyagot is készítettek belőle, de csak tűzijátékokat, rakétákat, illetve szórakoztató dolgokat készítettek belőle.
A lőporgyártás lassan kezdett elterjedni, az Arabok is megtanulták használatát, ők voltak az elsők, akik "fegyvert" készítettek bambuszcsővel a XII. században. A XIII. századra ez tovább tökéletesebb, a bambuszcső fa nyélre került és golyó alakú gyújtólövedéket használtak, ez a "fegyver" még csak riogatásra, megfélemlítésre szolgált.
Európába a XIV. századba jelent meg az új fegyver. Az első fegyverek kis méretű mozsarak voltak, melyekből kőgolyókat lőttek ki. A fegyvereknek elindul a kétirányú fejlődése: az ágyúkat is tovább akarták fejleszteni, de a kézi lőfegyvereket is ki akarták alakítani.
A XV. században már szinte mindenhól gyártottak fegyvereket. A csövek bronzból, kovácsolt vasból készültek. ezek a puskák nehezek kb. 20 kg-osak voltak, mivel a csövek vastag falúak voltak. Kezelésükhöz két ember kellett, nem kézben, hanem falra, állványra tették. A cső elején szakáll nyúlt lefelé, ez akasztotta meg a hátrasiklást és védte meg a lövőt. Az űrméret 20-25 mm-es volt, nem egységes, mert ahány fegyverkovács, annyiféle készült. A puskákat előröl töltötték, a cső hátsó végén, annak tetején lyuk volt, a gyúlyuk, ide nyomták be az égő fadarabot vagy kanócot, ami begyújtotta a lőport.
A század második felére hosszabbak lettek a puskacsövek, a gyúlyukat oldalra helyezték, alá kis tányérkát szereltek fedéllel, ez volt a serpenyő. Ebbe tették a begyújtáshoz szükséges lőport, ezt gyújtották meg és ez az égő lőpor gyújtotta be a csőben lévőt. Ezek a puskák 200-250 lépésre hordtak.
A század vége felé a serpenyő felöli oldalra tengely körül elforgó kétkarú billentyűt szereltek, ennek egyik végébe erősítették az égő kanócot. Lövéskor a billentyű másik végét lenyomták, az égő kanóc a serpenyőbe billent, meggyulladt a lőpor, az begyújtotta a csőben lévőt és bekövetkezett a lövés. Ebből fejlődött ki a kanócos muskéta amit már egy ember kezelhetett.
A század végére a tust meggörbítették, így a puskát már nem a vállra, hanem a vállhoz lehetett tenni. Ekkor már nézőkét és célgömböt is használtak a puskákon. Bonyolult fegyverek voltak ezek, a töltésük 95 ütemből állt, így tűzgyorsaságuk nem volt valami gyors.
A XV. század első újítása az 1517-ben megjelent kerekes puska. A csőfar jobb oldalára recézett kereket szereltek, amit kulccsal kellett felhúzni. A billentyú meghúzásakkor egy rugó visszafelé forgatta a kereket, az a kakassal hozzászorított kovakőből szikrát csiholt, ami meggyujtotta a serpenyőben lévő lőport és az tovább adta a gyújtólángot a gyújukon keresztül a csőbe, ahol begyulladt a golyó kiröpítéséhez elégséges lőpor. Ezek eléggé bizonytalan fegyverek voltak, így a lövészek kanócot is mindig vittek magukkal.
1560-ban a cső huzagolását is feltalálták, nagyon ritka volt, táras puskákkal is kisérleteztek. A XVII. század első harmadában a kerekes puska volt az uralkodó. A fegyverkovácsok ezt a típust tökéletesítgették, mindenekelött a puskák nagy súlyát igyekeztek csökkenteni. Ez sikerült is a század elejére 7,5, majd 5kg-ra. A cső ürmérete is kisebb lett, 18-19 mm, sőt, a kizárólag céllövészet céljára készültek között már 9-10 mm űrméretűeket is találni.
1640. évben új gyújtószerkezetett találtak ki a fegyverművesek. Az előrecsapódó kakas két ajka közé kénkövet szorítottak, az a billentyű meghúzásakkor rácsapott a serpenyő fedelére, szikrája gyújtotta meg a lőport. Ez a nem éppen gyors, kovás gyújtószerkezet közel 200 évig uralkodott, ez idő alatt a fegyverek más részeit tökéletesítették.
A célgömböt az első foglalványkarikára, ritkább esetben a csőre szerelték, a nézőke is állítható volt kis lapocskák segítségével. Ebben a században indult el hódító utjára a diopter.
Az elsütőbillentyűnek sokszor több kilós előhúzási ereje volt. Ezért nem lehetett finom mozdulattal sütni, így a lövés pillanatában elmozdult a fegyver csőve. Ebben a században kezdtek kisérletezni a gyorsító berendezés beépítésével.
Az igazi nagy újítást a lőpor és a lövedék kimérésével érték el. 1626-ban a Svéd király katonái a háborúban már kis papírzacskókkal jelentek meg. A papírzacskó alján volt a lőpor, felette elkötötték a papírt, afölé a kb. 40 gr. súlyú ólomlövedéket. Töltéskor széttépték a papírhüvelyt, a lőport beszorták a csőbe, utána a lövedéket kis papirral, ezzel megvolt már a fojtás is. Ez a módszer a korábbi 15 perces túzgyorsaságot 2-3 percre csökkentette.
A lőtávolság még mindig kicsi volt, az nem fejlődött.
Ebben az évszázadban találták fel a szuronyt.
XVIII. század elején már tömegesen gyártották a fegyvereket szerte a világon. 1704-re Magyarországon már több mint 100 puskaműves volt, az év első félévében 4000 puskát készítettek.
Kialakult a puskák alakja és súlya: hosszuk 140 cm, súlyuk 4,5 - 5 kg, lőtávolságuk 600-700 m-re nőt, de 250m felett átütőereje nem volt.
Céllövészetre először könnyített puskákat kezdtek készíteni, majd felismerték a nagyobb súly előnyeit.
Megszülettek a rövid csövű huszárkarabélyok, de ezekkel csak 50-60 m-re lehetett lőni.
A sima csövű puskák űrmérete és a lövedék átmérője között 1-1,5 mm-es eltérés volt, így nem lehetett jó szórásképet lőni. Ekkor még mindenki maga készítette a lövedéket. Ezért a már két évszázaddal korábban feltalált huzagoláshoz fordultak. Eleinte a huzagok egyenesek voltak, nem vezették a lövedéket. Elkezdtek duplacsövű puskákat gyártani, egy sima, egy huzagolt csővel.
Az irányzékot tovább tökéletesítették, feltalálták a csapóirányzékot, tovább javították a dioptert és a célgömböt.
Tömegesen huzagolt puskákat először az 1775-81 közötti amerikai függetlenségi háborúban használtak. Méghozzá légpuskát "szélpuskát". Tartályukat kézi légszivattyúval töltötték meg, a levegő 40 lövésre volt elégséges. A puska oldalán egy cső alakú tárban voltak a 12,8 mm átmérőjű ólomgolyók. Ezzel a puskával 400 lépésre lehet lőni. Annyira sikeres volt ez a puska, hogy az Osztrák hadsereg is rendszeresítette.
A század másik nagy újítása 1794-ben született meg Angliában, a barnítás, a rozsdásodás megakadályozására.
A kovás pisztolyokat rendszeresítették a hadseregeknél, de annyira hatástalanok voltak, hogy egy-egy lovas katonának kettőt is adtak. A tűzgyorsaság javítására többcsövű pisztolyokat kezdtek gyártani.
A XIX. században néhány évtized alatt minden megoldódott, amit a korábbi hat évszázadban nem tudtak feltalálni, kivitelezni.
Feltalálták a csappantyút és már 1818-ban alkalmazták. Egyik változatnál elhagyták a serpenyőt, helyette a gyúlyukba átfúrt vaskúpot csavaroztak. Ennek a lőkúpnak 1 mm-es furata a cső végét lezáró farokcsavarban lévő töltőűrbe torkollott. Elsütéskor a kakas ráütött a serpenyőből kiálló szegre, az a gyutacsra, ami begyulladt, lángja a gyúlyukon keresztül begyújtotta a csőben lévő lőport. A gyutacsos fegyverekkel szinte teljesen megszűnt a katonák és a lövészek korábbi réme a "csütörtök".
1845-ben a világhírű belga fegyverműves, Flobert, elkészítette első kis űrméretű puskáját, ami rövid idő alatt meghódítani a világot.
1850-60-ban a huzagolás szinte egyeduralkodóvá vált és már megjelentek a menetemelkedéses vont csövek is. A tusát, ágyazatott tovább fejlesztették, a sportfegyvereket archoz, kézhez faragták. Megjelent a sátorvas is, ujjtámasszal. Az íves csapóirányzék mellett a lépcsős, keretes, nyílt irányzékot is feltalálták, oldalállításukat ütögetés helyett csavarral oldották meg, sőt, kezdték alkalmazni az optikai irányzékot is.
1860-ban megszületett a legnagyobb találmány a hátultöltés. 1885-ig kialakult a végsőrendszere. Az elsütő berendezést a tokhoz erősítették, megoldották a zárolást, a billentyű is finomodott.
A gyútűs puska zárdugattyújában volt az ütőszeg, az ütőrugó, elöl a gyútű. A dugattyú előre-hátra siklott.
A fegyverek hátulról való töltése meghozta az ismétlőrendszereket is, tárral együtt. Volt tusatáras puska, melynél a tusában helyezkedtek el egymás mögött a lövedékek; előagytáras, ahol az előágyba tették a lőszert; középagytáras, melynél a tok alatt, a puska alsó nyúlványába, később külön tárba tolták be a lövedékeket.
1870-re kialakult a puskák ismert rendszere, tűzgyorsaságuk 10-12 lövés percenként, hatótávolságuk 1600-1800 m.
A század vége felé a gyakorlófegyverek is megjelentek 6 és 9mm-es öbnagyságban peremgyújtással, válltámasszal.
A pisztolyok is nagy átalakulásokon estek át. Elsőként a csappantyús, majd a gyútűs pisztolyok jelentek meg. Az amerikai Colt már 1835-ben feltalálta a forgópisztolyt. Lövedékei dobban helyezkedtek el, amit a kakas vitt tovább. Egyik változatnál a billentyű forgatta el a dobot, a másiknál a kakas hátrahúzásával ment az egy lövedéknyi távolsággal tovább. Colt forgópisztolyai még 11 mm űrméretűek voltak, 1870-ben Smith és Wesson "Smith & Wesson" már a 9,65 mm-t alkalmazta, míg az oroszok híres forgópisztolya 7,62 mm lett. Ez a két űrméret mindmáig fennmaradt.